Szilárd Klára (1921-2017) kiállítása

2018. január 4-27.

„Szilárd Klára festőművész ez év őszén hunyt el 97. életévében. Még napokkal halála előtt is festett. Tavasszal még ő maga pályázta meg ezt a kiállítását, azzal a szándékkal, hogy legújabb képeit (is) a közönség elé tárja. Emlékkiállítás lett belőle, melyen festményeinek, akvarelljeinek, kisplasztikáinak egy válogatása látható.” (Feledy Balázs)

A kiállítást P. Szabó Ernő, művészettörténész nyitotta meg 2018. január 4. 18 órakor

 

„ >… ez a festői hang tele van izgalommal, feszültséggel, vibrálással. Olyan átélésekről tanúskodik, amely a lét, az élet, az univerzum nagy hullámzásait képes egy négyzetnyi mezőbe kényszeríteni. Az ő látványaiban mindig drámai erő van, amellyel a természet monumentális hatalmasságát számunkra közvetíti.< Természetesen az itt kiállító festőművészről szólnak e sorok, amelyeket kollégája, Udvardi Erzsébet vetett papírra akkor, amikor Szilárd Klára első jelentős kiállítását megrendezhette a Vigadó Galériában, amikor hatévnyi svájci, majd négy évtizedes izraeli távollét után hazatért. 1990-ben volt ez, majdnem negyedszázaddal ezelőtt, de a szövegbe foglalt állítások érvényesek most is…”

„Rendkívül dinamikus, expresszív alkotásainak intenzív színvilága, a különböző tér- és időrétegek egymást ellenpontozó hatása az utóbbi évek kortárs magyar művészetének figyelemreméltó alkotásaivá teszi legújabb képeit.”

„Szilárd Klára szabadon közlekedik a vizualitás különböző rétegei között, nem dolgozik vázlatok, előzetes rajzi feljegyzések nyomán, ahogyan korábban szobrait, olyan spontán módon festi meg legújabb korszaka képeit is. „

„A jelek vezethetnek az idő, a tér mélységes mélye felé, de megnyithatják a teret a kozmosz végtelenje felé is. Ahhoz sem kell túlságosan nagy asszociációs képesség, hogy a mélységek és magasságok kutatására induló festőt követve a formák világában felfedezhető különböző minőségeket az emberi lélek világának végtelenségével vagy éppen a képek festője által megélt világ történéseinek szinte feloldhatatlan ellentmondásaival állítsuk párhuzamba.

Aligha lehet elégé hangsúlyozni a Szilárd Klára festményei és a zene közötti rokonságot. A zene kifejező ereje iránti nyitottság Szilárd Klárát egész életén keresztül jellemezte. Izraelben tizenkilenc éven át szervezett házi koncerteket, s a kilencvenes években Budapesten is folytatta e tevékenységét. Voltak évtizedek, amikor a zene a szó szoros értelmében meghatározó jelentőségű volt az életében, s ez az élményanyag meghatározó módon színezi át a legutóbbi évek festményeit, és nem csak az olajképeket, de az akvarelleket is. Az utóbbiaknál akár külön vizsgálódást is megérdemelne az a kompozíciós módszer, ahogyan meghatározza a mű alap- vagy központi motívumát, színvilágát, amelyre azután a szerkezet egészét felépíti, ismétlődő, variálódó részletek, szólamszerűen visszatérő motívumok, szín együttesek teljességéből. „

„Miről is beszél ez a zene, ez a sokfelé nyitott alkotó – és miről szólnak a legutóbbi évek nonfiguratív kompozíciói? Természetesen sokféle dologról, már csak azért is, mert nem csak az egyes művek különböznek egymástól, de mi, a művek szemlélői is, márpedig ha képet be lehet fejezni egyáltalán, akkor a néző képzeletében fejeződik be. De ettől csak még igazabb a megállapítás, amely ezúttal magától a festőtől származik, és amely szerint > az alkotás rejtélyes folyamat, szinte öntudatlan, majdnem lehetetlen definiálni. Mindenesetre > olyan tevékenység, amely képes – annak tehetségétől függően, aki gyakorolja – kifejezni a szépséget, olyan szépséget, amely érinti az örökkévalóságot.< S ennél tömörebben aligha lehetne összefoglalni a művek sugallatát.”

Részletek a Magyar Zsidó Múzeumban 2013. december 15-én elhangzott megnyitó beszédből