Esszencia
A Kisképző kiállítása
A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium nagy hangsúlyt fektet a tervezői gondolkodásmód kialakítására és a kivitelezésre egyaránt, így a diákok a teljes folyamatot megtapasztalhatják az ötlettől a kész munka kivitelezéséig. Intézményünk több mint 230 éves történetének köszönhető, hogy akár több száz éves kézműves technikákat (eredeti szerszámokon, berendezéseken és eszközökön) is oktatunk, ugyanakkor a legmodernebb technológiákat is igyekszünk elérhetővé tenni a diákjaink számára a különböző szakmák speciálisan felszerelt műhelyrendszere egy épületben helyezkedik el, így szakok, szakmák közötti együttműködésre is számos példa van. Iskolánk feladata többrétű: a diákok ambíciója, vállalkozó kedve és tehetsége szerint a képző- és iparművészeti szakmák kivitelező apparátusa számára képez szakmailag felkészült, a művészeti területeken tájékozott középfokú szakembereket. A kiemelkedő tehetségű és szorgalmú tanulók számára elősegíti a művészeti egyetemekre vagy a többé-kevésbé rokon főiskolákra, egyetemekre való sikeres jelentkezést, de reális alternatíva az is, hogy a volt diák nálunk szerzett végzettsége alapján saját műtermében, műhelyében végzi önálló iparművész vagy képzőművész tevékenységét.
A kiállításon bemutatott anyag válogatás az iskola elmúlt három évében készült kiemelkedő diákmunkákból.